Köszöntünk
A Sounding-Light Publishing azzal a céllal működik 2006 óta, hogy magas színvonalat képviselő könyveket és multimédia-termékeket (CD, DVD) adjon át azok számára, akik az univerzális bölcsességet és a valláson, filozófián túli tiszta tudást keresik. Az általuk publikált alkotások elsősorban test-lélek-szellem egységéről beszélnek, bár érintik a pszichológia, a vallás és egyéb tudományok területét is.
A feladatok többségét egy kevés főt számláló, ám elszánt csapat látja el Észak- Amerikában, Ausztrál-Ázsiában és Európában. A minőség és a tisztaság népszerűsítését tartják valamennyien fő hivatásuknak, így nemcsak az anyagok terjesztését, de azok utókor számára való archiválását is szem előtt tartják.
A jövőben (is) céljuk néhány konkrét író műveinek eljuttatása az igazságkeresőkhöz. Fókuszukban jelenleg Imre Vallyon lelki tanítómester és az ő munkássága áll. Imre a szintézis mestere. Írásai univerzálisak, nem kötődnek valláshoz, tradícióhoz, Egységet hirdetnek.
Imre 1940-ben Budapesten, Magyarországon született. Tizenhat éves volt, amikor Új-Zélandra emigrált. 1980-tól életét az egyetemes tudás átadásának szenteli egyedülálló írásain keresztül, miközben workshopokat, előadásokat, visszavonulásokat tart a világ minden táján. 1982-ben személye köré épült a Magasabb Szintű Tudásért Alapítvány (Foundation for Higher Learning), azóta egy spirituális iskola keretein belül segíti a keresőket az ébredezésben, a személyes és bolygószintű változások elindításában és kezelésében. Tudását nem könyvekből, vagy fizikai testben élő mesterektől kapja, hanem saját belső valóságából, a tiszta forrásból.
2008-ban Imre Vallyon és a Sounding-Light Publishing elnyerte a rangos Ashton Wylie –díjat, a Heavens and Hells of the Mind (Az elme pokla és mennyországa) című könyvért.
Választékos
A Spirituális Harcos (eBook)
A Spirituális Harcos (könyv)
Imre Vallyon magyarországi honlapja: [www.fenyhordozok.hu]
Elérhetőség: [fenypont@gmail.com]







